Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Halak nő és férfi

2009.01.12

Halak nő

A halak mottója:Köszönöm,hogy szerethetlek!

Tulajdonságai,hódítási trükkök

A jegy szimbóluma,a két ellenkező irányba úszó hal jól mutatja,hogy ez olyan kettős jegy,amelyben a szülött két énje homlokegyenest szemben áll egymással.Ez magyarázat lehet a bizonytalanságára,és szeszélyes hangulatváltásaira,a következetlenségére.A kettőség a szerelmi életére is jellemző.Egyrészt a legtermékenyebb jel,másrészt hajlamos arra,hogy érzikéségét plátói szerelemben élje ki.Ez felel meg leginkább az idealizmusának.Élete során ugyanis a legtöbb csalódás épp amiatt érte,hogy a szeretett férfit idealizálta,tökéletesnek képzelte,aztán amikor összejött vele,kiderültek sorra a hibái,és már nem is volt olyan vonzó,mint korábban.De tudni kell,hogy a halak nő nagyon nehezen lép ki a kapcsolatból.Életelve,hogy jobb a rosszal,mint egyedül,és mártírként tűr.Olyan elfogadó,hogy a környezete nem is érti:miért nem lázad.De hogyanis lázadhatna,amikor alaptermészete a lemondás.Ő ugyanis még a saját,idealisztikus törekvéseiben se kitartó.Amint akadályba ütközik,azonnal feladja a célját.Képtelen harcolni az igazáért.Ha valamit el akar érni,akkor a lassú víz partot mos tanítását követi,s szép csöndben megszervezi maga köré azokat,akik majd kiállnak érte és a céljaiért.Aki halak nőt szeretne behálózni,annak könnyű dolga van,estéken folyóparti sétára hívja,úgy vall szerelmet,mint Rómeó a Júliának vagy ékszerekkel,elegáns ruhával,és máris birtokon belül érezheti magát.Hogy milyen szerető,arról ugyancsak megoszlanak a vélemények.Aki durván közeledett hozzá,vagy nem adta meg a módját az udvarlásnak,az megesküszik rá,hogy halvérű,hideg,érzéketlen az ágyban.Aki viszont ügyesen bánik vele,az ódákat zeng az érzékiségéről,bujaságáról.Egy igazi halak nő ugyanis szexuális rabszolgájává válik annak,akit szeret.Könnyen kiszolgáltatja magát,és hagyja,hogy kihasználják.

Féltékenység és félrelépés

Azonnal megérzi,ha a párja tilosban jár.Bár beletörődő természet,azért nem állja meg bosszú nélkül.Közben azt reméli,hogy egyszer csak vége lesz a románcnak,és újra ő lesz a közzéppontban.Ő maga általában nagyon hűséges,a párját legfeljebb gondolatban csalja meg.A plátói szerelemben ugyanis képzeletben olyan tulajdonságokkal ruházza fel a férfit,amilyennel akarja,és nem kell csalódnia.

Milyen szerető?

Erényei

Nagyon nőies,érzékeny,intuitív,Különös képessége van arra,hogy ráérezzen a párja igényeire.Romantikus és idealista.Mindent elkövet,hogy a párját boldoggá tegye.Érzéki és jó szerető,szerelmi kapcsolatait a teljes diszkréció jellemzi.Nem erőszakolja ki párjából a házasságot,ő az,aki beéri a szeretői státusszal akár évtizedeken át.

Hibái

Gátlásos,félénk és nehezen tudja kifejezni az érzelmeit,nehezen illeszkedik a gyakorlati életbe.Tele van kimondatlan panasszal.A stresszt evéssel-ivással vezeti le.Túlérzékenysége a kedélybetegségek egész sorát okozhatja.Szereti magát sajnáltatni.

Az érzékeny pontjai

Leginkább attól jön lázba,ha szexuális szolgálatait maximálisan igényli a férfi.Számára nincsenek tabuk,akár még a szado-mazo jeleneteket is elfogadja,ha azt látja,hogy ezzel extázisba hozhatja a kedvesét,és párja extázisa lassan átragad őrá is.

Halak férfi

Tulajdonságai,hódíthatósága

Egész életében arra vár,hogy hívják,a segítségét kérjék,és ő boldogan szolgál.Örül,ha megmondják,mi a feladata,mivel sokszor még saját szándékaival,céljaival sincs tisztában.A halak ugyanis kettős jegy,kettős lélek lakozik benne,és ez a két belső én folyamatosan harcban áll egymással.Ez adja a titokzatosságát,rejtélyességét.Persze ő maga is igyekszik elrejtőzni a világ szeme elől.Nem szívesen beszél az életéről,az érzéseiről.Társaságban is inkább hallgat,vagy ha kellemetlen helyzetbe kerül,kérdések közé szorítják,akkor ügyesen kiúszik a képből.A gyakorlati élethez nincs sok érzéke,és alkalmazkodni se igazán tud,ezért folyamatosan megbántják vagy inkább megbántódik,mert mindent a szívére vesz.Igazából nem is e világra való,álmodozó és álomképeket kergető.Mivel nem szereti a külvilág durva realitását,a hétköznapok elől fantáziavilágába menekül,és ha kell,segédeszközöket is alkalmaz:alkoholt,altatót,drogot.Az érzékeny halak férfi hajlamos álmai szárnyán kirepülni ebből a világból,lelki és érzelmi élete nagyon gazdag.Mottója:Amíg forró a gesztenye,kaparja ki más,nekem az is elég,ha készen elém teszik!Mindent gyűlöl,ami hangos,inkább nyugodt helyekre vágyik.Élvezi az elvont,misztikus dolgokat,jól érzi magát a hangulatos étteremekben,gyertyafényben és andalító zene mellett.Az erotika a legjobb csalétek,amivel a halak férfit meg lehet szerezni.Megtartani viszont már nehezebb,mert igyekszik kicsusszanni minden felelőség alól.Aki tehát őt választja párnak,az gondoskodjon róla,hogy legyen kis zug az otthonában,ahová elvonulhat.Fontos,hogy lehessenek kis titkai,a társa ne is próbálja ezeket kideríteni.Ha már megtapasztalta,hogy ki az,akiben megbízhat,annak enged egy kis betekintést a lelke néhány rekeszébe.

Féltékenység és félrelépés

Nem róla mintázzák majd a hűség szobrát.Ugyanis könnyen enged a csábításnak,és minden kínálkozó helyzetet kihasznál.Élvezi a titkos találkákat,és a még titkosabb viszonyokat,éppenséggel házas asszonyokkal.A féltékenységet viszont nem ismeri,mert eleve azzal indult a kapcsolatba,hogy úgysem tőle függ,meddig tart.

Milyen szerető?

Erényei

Érzékeny és megértő,romantikus és áldozatkész,ezért teljesen aláveti magát,a párja igényeinek.Óriási a képzelőereje,és nagyon ért ahhoz,hogyan kell kedveskedni,hízelegni.Akit szeret,azt elhalmozza mindennel.Romantikus szemlélete a szexualitásban is érvényesül.Nem szenvedélyes,de gyengéd és tapintatos.

Hibái

Hiszékeny,zárkózott,és hajlamos rá,hogy áltassa magát.könnyen megbántódik,nehezen engesztelődik.A változások könnyen felizgatják.Ahol nem érzi magát biztonságban,onnan menekül.Ha nem kap elég szeretet,könnyen lesz valamilyen káros szenvedély rabja,mert azzal próbálja kényesztetni magát.

Az érzékeny pontjai

Az ujjhajlatok,ujjhegyek.Az ujjhegyekben végződnek ugyanis a test energiapályái.Ha lábujjaival végigpásztázza a párja testét,különösen annak intim részeit szinte bioszikrák pattanak ki,mint amikor villamos vezetékek érintkeznek egymással.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

...

(egy halak, 2010.09.22 21:57)

Köszi parazita :)

...

(...., 2010.06.03 15:41)

én is halak nő vagyok. naggyából egyezik minden a fenti leirtakbol. egyet tanácsolhatok, halak nő soha ne kezdjen ikrekkel párkapcsolatot, mert elöbb utobb ugyis előjönnek az ellentétek. nagyon nem illenek össze

parazita

(hulye no, 2010.05.25 00:36)

halak ferfiak: sopredek

majdnem

(zseko, 2010.03.30 23:06)

Sok minden igaz belőle, ám az alkoholt és egyebeket egyenesen gyűlölöm. Ám általánosságban találó.

1107 BP. Szárnyas ut 6

(Bérces Péterné, 2009.12.17 05:56)

A férjem valamint magam is halak vagyunk .Immár 20 éve vagyunk együtt , a jóban, rosszban szó szoros értelmében.Csak hálát tudok adni az Égnek ,hogy ilyen társra találtam a sok-sok rossz után. Mindenkinek kívánom ,hogy megtalálja azt a partnert aki nap mint nap TÁRSA az életben. Zsuzska